Díjat nyert az Aqua Modisys szolgáltatásunk

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Körforgásos Gazdaság Elemző Központjának szervezésében idén először került megrendezésre egy olyan E-EXPO, amely a fenntarthatóság jegyében elektronikus standokon mutatta be a hazai zöldinnovációkat.

Ezen az expon jelent meg cégünk a 2023 márciusában bevezetett Aqua Modisys  innovatív vízrendszer-fertőtlenítő szolgáltatásunkkal.

A Zöld E-EXPO azokat a magyarországi termékeket, szolgáltatásokat, eljárásokat mutatta be, amelyek a klímacélok magyarországi megvalósítását és egyúttal a hazai gazdaság versenyképességét, zöldgazdasági átállását leginkább támogatják.  Az itt bemutatott zöldinnovációs, energiahatékonysági újítások számos ágazat sajátjai: ezek eredményeit ténylegesen multidiszciplináris jelleggel lehet csak értelmezni, ahogyan a klímacélokat is csak a gazdaság különböző szegmenseinek együtt gondolkodása és együttes tevékenysége révén tudjuk elérni.

Örömmel értesültünk róla, hogy Aqua Modisys szolgáltatásunkkal az Expo június 29-i zárórendezvényén több díjat is elnyertünk.

Az év zöld vízgazdálkodási innovációja első helyezettjei lettünk, a díjat a Vízipari Holding Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával adták át.
Az év zöld mezőgazdasági innovációja kategóriában a megosztott 3. helyet szereztük meg, a díjat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Vármegyei és Fővárosi Szervezete és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete támogatásával adták át.

A díjazottakról bővebben az egyetem honlapján lehet tájékozódni.

Cégünk vezérigazgatójával, Udud Péterrel, is készült egy rövid interjú, amelyben a díjazott szolgáltatásunkról beszél:

 

Nagyon büszkék vagyunk az Aqua Modisys szolgáltatásunk első sikereire, ami nem jöhetett volna létre a projekten dolgozó munkatársaink kiváló munkája nélkül!

További hírek, aktualitások

A magyar vállalatok IP-tudatossága elmarad az EU-s átlagtól

A magyar vállalatok IP-tudatossága elmarad az EU-s átlagtól

Csatlakozott cégünk is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala legújabb kampányához, melyben iparjogvédelmi oltalom lehetőségeire hívja fel a figyelmet, ezúttal a körforgásos gazdaságban tevékenykedő vállalatokat előtérbe helyezve. 

Digitális, energetikai és klíma innovációk között lett díjazott az IWAT termékünk

Digitális, energetikai és klíma innovációk között lett díjazott az IWAT termékünk

Múlt év végén jelent meg a TOP100 Media 100 Magyar Energia és Klíma Innováció kiadványa, amelyben 2 általunk fejlesztett innováció is helyet kapott, az Aqua Modisys mobil vízrendszer-fertőtlenítő berendezéseink és az IWAT mobil víztisztító berendezésünk.

Lezárult a EUROSTARS SmartMic nemzetközi projektünk

Lezárult a EUROSTARS SmartMic nemzetközi projektünk

2021-ben kezdődött az AQUAPROFIT SmartMic elnevezésű nemzetközi együttműködésben megvalósuló K+F projektje, amely célja egy innovatív szennyvíztisztító technológia és a hozzá kapcsolódó berendezés kifejlesztése volt.